Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

82.rész

2012.03.30

 

A válaszára vártam. Csak vártam és vártam, de ő nem felelt. Csendben állt és engem nézet, barna szeme rám csillogott, de sehogy sem tudtam eldönteni, hogy fájdalmasan, vagy boldogan csillogott-e. Már percek óta vártam a válaszára, igazából nem lehetett több 5 percnél, de nekem mégis öröké valóságnak tűnt. Kezei még mindig a derekamon voltak, még mindig ölelt, ami nekem egy kis reményt adott, arra, hogy talán pozitívan jövünk ki a dolgokból. Talán… talán happy end lesz? Ez csak rajta áll. De akkor miért? Miért nem válaszol már?   

-         Mit akarsz? Mit mondjak erre? – törte meg a csendet

-         Amit gondolsz, amit érzel… - csuklott el a hangom

-         Úgy se működne. Te és én annyira mások vagyunk. Még ha össze is jönnénk, akkor sem működne… hosszútávon…

-         Honnan veszed?! A jövőbe látsz?! Nem! Ha meg sem próbáljuk, akkor biztos, hogy nem leszünk együtt boldogok, de ha megpróbáljuk, lehet, hogy sikerül… lehet, hogy boldogok lennénk…! – nagyon nem akartam feladni

-         Ennyire harcolsz értem? – jelent meg az arcán egy halvány, bizakodó mosoly

-         Igen… - hajtottam le elpirulva a fejem

-         És… lemondtad az esküvődet…értem?

-         Igen! És… ingyen hozattam magam ide egy taxisofőrrel,a kit hálából lekaptam és kisírtam a szemem, lesírtam a sminkem, majdnem kitörtem a bokám és elszakítottam a ruhám.  – hadartam, már mosolyogva

-         Várj! Lekaptál egy taxist?! – nézet rám, kicsit döbbenten mégis édesen mosolyogva

-         De csak az arcára adtam egy puszit, hálából, mert elhozott. – mentegetőztem

-         Ennyire bejött? – nevetett

-         Nem! Volt vagy negyven éves! Különbem sem az esetem… – nevettem

-         Eseted? Miért? akkor ki az eseted? – kérdezte mosolyogva, mert tudta a választ

-         Te. – jelentettem ki egyszerűen

-         Engem szeretsz? – mosolygott szelíden

-         Téged szeretlek… - hajtottam le elpirulva a fejem

Ő egy darabig nézet engem, kedvesen, szerelmesen mosolyogva, majd az állát a fejemre tette és még szorosabban átölelt.

-         Én pedig téged. – mosolygott

A testem kétségbe esve remegni kezdett, fel akartam nézni, de akkor el kellet volna vennie az állét a fejemről, és azt nem akartam, ezért csak a ruháját szorítottam meg.  

-         Szeretsz? – kérdeztem remegő hangon

-         Persze, hogy szeretlek. Mégis milyen buta kérdés ez? Eddig is szerettelek és ez most sincs másképp.

-         Ez azt jeleni, hogy nem mész el? – néztem fel rá reménykedve

Ő nevetve emelt fel és tartott a magasban, én egész testemmel rá támaszkodtam, a szemébe bámultam és soha nem voltam boldogabb.

-         Nem megyek sehova! Nem vagyok hajlandó nélküled élni és tök mindegy, hogy az Berlin, Párizs vagy London… vagy akár itt Tokyo veled akarok lenni!

Átöleltem a nyakát, ő még jobban magához ölelt. Ott azon a napon, azon a reptéren vallottunk szerelmet egymásnak. Mindenki szeme láttára. Hercegnő akartam lenni és mellette az lettem. És ez mindennél jobb volt.