Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

8.rész

2012.03.30

Másnap frissen és üdén indultam a suliba. Fura volt mert ma Mikel nem jött velem, beszéltem az anyukájával aki azt mondta, hogy már elment. Szerettem Michael-el menni, mert kedves, vicces és okos volt, és nagyon vigyázott rám. Amikor a sulihoz értem nagy ricsajt hallottam, éljenzést és embereket, aki azt mondták, hogy: Elég fejezzétek be! Igazgatóit kaptok! Mint minden kíváncsi ember én is hátra rohantam a suli udvarára ahonnan a hangok jöttek. Az emberek egy nagy körben álltak és a kör közepén ketten verekedtek. A kör szélén megláttam Kimet aki nagyban nyújtózkodott, hogy lásson valamit, nem sok sikerrel.             

-         Mi folyik itt? – rohantam oda hozzá

-         Michael és Ken verekednek!

-         Mi?!

Néztem rá meredten, de nem válaszolt, nagyon dühős lettem. Nem Kimre, nem Kenre és nem is Mikera, csak úgy mindenre. Teljes erőmmel elkezdtem befúrni magam a körközepe felé, mert hát a csendes „majd megoldódik” dolog sosem volt a stílusom. Úgy löktem félre az embereket, ahogy csak tudtam, nem érdekelt, hogy kinek nyomom ki a szemét vagy, hogy kinek könyökölök a veséjébe. Aztán a végre valahára bent voltam a kör közepén, és valóban Mike és Ken verekedtek. Először nem tudtam, hogy mit tegyek aztán már nem érdekelt, hogy mi fog most történni, csak azt akartam, hogy vége legyen.

-         ELÉG LEGYEN! – üvöltöttem

Bevetettem magam a fiúk közé és megpróbáltam szétválasztani őket. Minden és mindenki megállt, mind engem néztek.

-         Mégis mit csináltok?! Elment az eszetek?! Mindenki minket néz! Szánalmasak vagytok! Mégis miért kell ez?

-         Érted! – kiáltott vissza Mike akinek a fején egy vérző seb volt

-         Mi? – hökkentem meg

Mike egy szó nélkül vonult el mellettem. Kenre néztem akinek a szemöldöke szakadt fel egy kicsit. Megfogtam a kezét és kihúztam a tömegből, meg sem álltam vele a nővérszobáig. Ő leült a fehér orvosi ágyra én pedig elővettem egy kisadag vattát és fertőtlenítőt, majd leültem mellé és elkezdetem lefertőtleníteni a sebét.

-         Mi volt ez az előbb? Miről beszélt Mike?

-         Érted verekedtünk…

-         Mert?!

-         Nem tom csak odajött hozzám, hogy beszélni akar velem, aztán összevesztünk nekem meg elszállt az agyam és ez lett belőle

-         De hát miért mit aka…

A mondatomat már nem tudtam befejezni, mert Ken teljesen váratlanul megcsókolt. Életem első csókja volt, és valami csodálatos abban a pillanatban teljesen bele szeretem Kenbe. Amit akkor még nem tudtam, hogy Mike ott állt az ajtóban és minket néz. Tudta, hogy ott vagyok és bocsánatot akart kérni tőlem. De arra nem számított, hogy Ken és én közben egymás szájában leszünk. Ökölbe szorult a keze és olyan keserűen dühös lett, hogy nyelni sem bírt, nem bírta tovább a látványt, elment. De ebből én persze semmit sem láttam.