Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

79.rész

2012.03.30

 

A zene elindult én pedig ott álltam annak a hosszú-hosszú útnak a végén. Csak simán végig kell sétálnom a sorok közt, egészen az oltárig és hozzá menni Dren-hez. És ez csodálatos, hiszen Dren kedves, érzékeny és okos, ráadásul olyannak szeret, amilyen vagyok. Akkor meg miért? Miért fáj annyira a mellkasom? Miért érzem úgy, mintha bármelyik másodpercben bele zuhanhatnék egy hatalmas szakadékba? Istenem! Mindenki engem néz! De miért? 

-          Amanda… Amanda! – hozott vissza a valóságba Kim

-          Hmm? – fordultam hátra, Kim felé, aki az uszályomat fogta

-          Hát tudod… te vagy a mennyasszony… és mennünk kéne… az oltárhoz, tudod, hogy férjhez menj…- próbált meg rá vezetni a dologra

-          Ja… igen, igen… - hajtottam le a fejem

-          Amanda… baj van?

-          Ni-nincs… - bámultam magam elé

Még egyszer végig néztem a násznépen, vettem egy mély levegőt és elindultam. A zene ütemére lépkedtem előre, mögöttem Kim jött, a hosszú, selymes uszályomat tartotta és hozta utánam. Ahogy mentem minden ki engem nézet. Én pedig láttam mindenkit, mindenkit, akit csak látni akartam, és azokat is, akiket nem. Láttam azokat a rokonokat és ismerősöket, akik száméra mindig is csak egy kislány leszek. Láttam azokat is, akik szerint túl fiatal vagyok a házassághoz, a szemükben látni lehetet, hogy mennyire nem értenek egyet a döntésemmel. És láttam a családomat, anyámat, aki sírva nézte, ahogyan végig megyek a padok közt, láttam apámat, aki fájdalmasan mégis büszkén figyelte az ő kicsi lányát, és láttam Amy-t, ahúgomat, aki, mint második koszorúslányom az oltár előtt állt az én oldalamon. Majd megláttam őt, Dren-t, a leendő férjemet, szőke tincseiben ismét ezüst melír volt, mint amikor megismerkedtünk. Szerettem őt, most mégis, ha csak bele gondoltam abba, hogy mit akarok tenni, remegni kezdett a lábam és fájdalmasan összeszorult a gyomrom. Lassacskán az oltárhoz értem, majd vettem egy mély levegőt és felléptem a kis lépcsőkön, egészen a papig és Dren-ig.   

-          Szia – súgta nekem halkan, mosolyogva 

-          Szia - mosolyogtam vissza

Amikor a pap jelzett mindenki felállt, így jelezve tiszteletüket, majd visszaültek.  

-          Azért gyűltünk ma itt össze, hogy e két fiatalt Dren Turner-t és Amanda Taylor-t egyesítsük a házasság szentségében… kezdte a pap

Igen, én hallottam, hogy a pap mit mond, de nem bírtam rá figyelni. Szédültem és levegőt is alig kaptam, pillanatokra voltam attól, hogy elájuljak. Mit csinálok? Akarom én ezt? Mike… a szívem… miért hívja Mike-ot ilyen kétségbe esve a szívem? Miért nincs most itt velem? Miért nem lehetek most mellette?! Nem! Én nem akarom ezt! Nem Dren-nel akarom ezt!  Ezek kavarogtak a fejemben. De annyira, hogy észre sem vettem hol tartunk. Hiszen a pap már Dren-t kérdezte.

-          Dren Turner fogadod, hogy Amanda mellett leszel jobban, rosszban, amíg a halál el nem választ?

A pap kérdését mindenki meglepetésére egy hosszú csend követte, láttam Dren arcán, hogy most nagy csata dúl a lelkében.

-          Nem. – hangzott a válasza

Mindenki ledöbbent, még egy kicsit én is. Majd Dren bűnbánó szemekkel fordult felém.

-          Amanda… nagyon sajnálom… azt hittem ezt akarom, de nem. Nem akarlak elvenni…

-          Nem akarsz… elvenni?  - kérdeztem döbbenten

-          Nem… - mondta rettegve attól, hogy megbánt

-          Hála az égnek! Én pedig nem akarok hozzád menni! – jelent meg egy széles mosoly az arcomon

-          Mi?! – döbbent le

-          Én…én nem akarok feleségül menni hozzád… szeretlek, de nem beléd vagyok igazán szerelmes.

-          Detto – mondta nevetve

-          Akkor… most lesz esküvő? – kérdezte zavartan a pap

-          Nem! – mondtuk egyszerre Dren-nel szinte nevetve

-          Mike! Mike miatt mondtad le igaz? – lépet felém Amy

-          Igen… azt hiszem igen... – mosolyogtam szelíden

-          Akkor meg mire vársz?! A gép negyedóra múlva indul! – kiabált felém Kim kétségbe esve

-          Minek menjek? Nincs értelme… nem érem el… vagy, ha igen akkor sem hallgat meg!

-          Honnan veszed? – nézet rám Kim nagy, szomorkás szemekkel

Egy pillanatra végig néztem a döbbent, felháborodott násznépen, akik kénytelenek voltak végig nézni ezt a színjátékot, majd bele markoltam hófehér ruhámba. Remegve nyeltem egyet, eldobtam a csokrom és futni kezdtem.