Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

78.rész

2012.03.30

 

A sminkasztal előtt ültem, az arcomat néztem a tükörben. Barna, amúgy egyenes hajam már hatalmas loknikba volt göndörítve. Zöld szememet fekete tussal húzta ki a sminkes csajszi, a fekete kerettől macskaszemeim voltak. Általában amikor a tükörbe néztem, mindig tudtam mondani valamit, amit utálok magamon, de most, ha akartam volna sem tudtam volna. Most igen is gyönyörű voltam. Mégis szomorúan bámultam magamat a tükörben. A szemem erősen könnyezett, de nem akartam sírni, mert féltem, hogy tönkre teszem a sminkem. Már csak egy óra volt az esküvőmig és én vagy tíz perce csak a sírást próbáltam visszafojtani. Halkan megreccsent a szobaajtó, nem fordultam hátra, tudtam ki van ott.          

-         Tudod Kim… a kíváncsiság egyeseket arra kényszerít, hogy felfedezzék Amerikát… másokat pedig arra, hogy az ajtó mögött hallgatózzanak

Kim berontott és megállt a szobaközepén, mögöttem. Ahogyan bejött koszorús lány ruhája meglibbent. Ruhája térdig érő, pánt nélküli volt, és pontosan olyan almazöld, mint a szemem.  

-         Jól van, na! – nevetett

-         Már azon gondolkodtam, hogy merre lehetsz… - mosolyogtam könnyes szemekkel

-         Ne aggódj, nem hagylak itt! – lépet a hátam mögé

Kim a tükörbe nézet és meglátta, hogy alig bírom visszatartani könnyeim. Kezeit a vállamra tette és szelíden elmosolyodott. 

-         Naaa… ne legyél szomorú… ma férjhez mész egy remek sráchoz!

-         Tudom, de…- csuklott el a hangom

-         Hmm…- fagyot le a mosoly az arcáról

Nem mondtam semmit, csak óvatosan törölgettem a szemem. Csend volt, ő nézet engem, én pedig nem bírtam rá nézni. 

-         Tudod Amanda… néha… a szerelem sokkal nehezebb, mint a matek.

Felé fordultam és értetlenül néztem fel rá.

-         Ezt hogy érted? – pislogtam

Kim már válaszra nyitotta a száját, amikor hirtelen Amy robbant be a szobába. Felém rohant, majd megállt előttem könnyes szemekkel.

-         Amy, baj van?! – kérdeztem ijedten

-         Amanda, anyu azt mondta, hogy Mike nem jön el, ma megy el! ez igaz? Hogy engedheted?! Miért nincs itt?! – kiabált, már majdnem sírt

Lehajtottam a fejem, csak fél perc múlva tudtam neki válaszolni.

-         Igen, igaz.

-         De miért hagytad elmenni?!

-         Mégis mit tehettem volna?! – kaptam fel dühösen kiabálva fejem

Amy megtorpant és riadtan nézet tovább engem, de én már nem tudtam leállni.

-         Mond csak! Láncoljam magamhoz és rángassam el? még akkor is, ha ő nem akar jönni? Mert nem akart! Mert őt rohadtul nem érdekli, hogy mi van velem! – üvöltöztem vele

-         Amanda állj meg! – szólt rám komoly hangon Kim

Ekkor vettem észre, hogy mit is csinálok. Elkezdtem leüvölteni szegény Amy fejét, pedig ő semmiről nem tehetett. Befogtam a szám és ismét lehajtottam a fejem. Két percen át csend volt, majd Amy remegő hangon megszólalt.  

-         Aki elmegy… egy nap ugye hazatér? 

Kétségbe esve, szomorúan néztem fel rá.