Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

77.rész

2012.03.30

 

Amikor reggel kinyitottam a szemem a nap sugarait láttam besütni az ablakomon. Odakint már minden színesbe burkolózott. A fák mind barnában, sárgában és pirosban pompáztak. A földet falevél szőnyeg takarta. Nagy nehezen felültem és álmosan megdörzsöltem a szemem. Kiszálltam az ágyból és az ablakomhoz sétáltam, egy darabig csak kifelé bámultam, majd kinyitottam és egy nagyot szívtam a friss őszi levegőből. Percekig álltam ott, és még egyszer megnéztem mindent, mindent, amit csak láthattam az ablakomból. Először jobbra néztem, a város felé, a városban lévő, égig emelkedő épületek még a mi házunkból is látszottak. Majd az utcára néztem és a házunk előtt elsétáló embereket láttam. Mindenki sietett, pedig szombat volt. És utoljára a mellettünk lévő házra néztem, Mike-ék házára. Nyugodtnak tűnt, mint mindig. Egy darabig még bámultam, majd ott hagytam az egészet. Kimentem a szobámból és becsuktam magam mögött az ajtót.

Lassan sétáltam le az öreg, sötét barna, nyikorgós lépcsőn. Megálltam a lépcső a alján és kíváncsian néztem körbe. Anya a konyhában tüsténkedett, felém fordult és elmosolyodott.          

-         Szia, kicsim! – mosolygott

-         Szia…- nyüszögtem

-         Hogy vagy? Jól aludtál? Készen állsz?

-         Hát… is – is… azért még izgulok. Hol vannak a többiek? – néztem körbe

-         Apád még az utolsó simításokat végzi, Amy meg vele ment.

-         Áh, értem.

-         Dren-nel beszéltél már?

-         Most keltem, még nem hívtam.

-         De ugye tudod, hogy nem láthat csak az oltárnál?

-         Persze, persze! – mosolyogtam

Könnyedén anya mellé libbentem, és megnéztem mit csinál. Ő pedig szótlanul vagdosott egy répát.   

-         De ugye ma nem akarsz főzni? – érdeklődtem

-         Ja! Nem, nem… - kuncogott

-         De… akkor minek a répa?

-         Túlságosan izgulok. Csinálnom kell valamit!

-         Értem…

Anya letette a kést és felém fordult.

-         Napirended meg van?

-         Őőő…

-         10:00-kor manikűrös, 10:30 fodrász, 11:30-kor smink, 12:00-kor ruha próba és utána… - anyám elhallgatott

-         Tudom anya, tudom. – mosolyogva tettem a vállára a kezem

-         El sem hiszem, hogy ez a nap ilyen hamar eljött…- mondta könnyes szemekkel

-         Én sem… de eljött!

-         Igen… mond kicsim, jól átgondoltad? Én… mindig szabadon neveltelek téged… okos vagy és nagyon intelligens, 18 éves vagy és ma férjhez mész. Biztos ezt akarod?

Egy időre elhallgattam, azon gondolkodtam, amit anyám mondott. Majd amikor már biztos voltam a válaszban megtörtem a csendet. 

-         Igen, biztos vagyok.

Hát igen, ez csak egy sima, őszi, szombat volt. Teljesen átlagos. Kivéve nekem, mert nekem eljött az esküvőm napja. A nap amire egész életemben emlékezni fogok.