Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

75.rész

2012.03.30

Már egy hét telt el az eljegyzésem óta. Ez a hét tulajdonképpen nagyon nyugodtan telt. Kim-mel kibékültem, Dren-hez hozzá megyek, és Ookami-val is mindent tisztáztunk a szerelmei életét illetően. Így voltunk mi négyen barátok. De Mike… ő volt az ötödik. Csak, hogy őt már a bál estéje óta nem láttam. Vagyis, de. egyszer láttam az ablakomból, ahogyan kijön a házukból és beszállt egy taxiba. Mégis milyen egy ötös csapat, ha csak négyen vannak? És ő miért nem kíváncsi rám? És nekem miért mindig ő jár az eszemben?! Mivel már nyakig voltam az esküvői dolgokban, minden egyes napom a szervezéssel ment el. Az esküvőm előtti két hónapban minden nap gyöngyöket, selymeket, csipkéket, virágokat, szalvétákat, kristály poharakat, ruhákat és masnikat láttam. Annyit, hogy már a szemem is villogott tőlük. Minden egyes nap úgy mentem haza, hogy éppen, hogy csak bele tudtam dőlni az ágyamba, mielőtt még elaludtam volna. Viszont az egyik alkalommal nagyon felsültem, és ez el is gondolkodtatott egy kicsit. Én is Kim délben találkoztunk az esküvő előtt két héttel. Mint legjobb barátnőmnek „kötelessége” volt, minden döntésben segíteni. És tekintve azt, hogy kezdtem átmenni hisztis mennyasszonyba, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan elképzeltem a lenyugtatásom is az ő feladata volt. Hazudnék, ha azt mondanám ő ezt nem élvezte. Mindig is nagyon benne volt a divat és a szervezés világában. Nos, erre a napra a torta kiválasztása és a díszítés színének, anyagának és elrendezésének kitalálása volt a programunk. Úgy volt, hogy hárman megyünk, Dren, Kim és Én, De Dren egy újabb festői „tovább képzés” miatt az utolsó pillanatban lemondta. Nem mondanám, hogy nem esett rosszul, de egy részről boldog is voltam, mert így mindent rám bízott. Kim-mel már 1- kor ahhoz a szövet bolthoz értünk, ahol az anyagokat választottuk ki. Amikor benyitottunk a boltba az ajtó csilingelése hallatszódott először, ezen kívül tejes volt a csend. Egy magas és rettenetesen vékony nő lépet hozzánk. Majdnem egy fejjel volt nálam magasabb, pedig a 176 centimmel én sem voltam alacsony. Szőkére festett ősz haja kontyba volt kötve a feje tetejére, hosszú padlizsán színű egybe ruhában volt.  

-          Maga a 01: 15-ös mennyasszony? – kérdezte szigorúan

-          Őőő… - nem is értettem mit akar

-          Igen! – szólt közbe Kim

-          Remek. Előbb jött, de nem baj. Jöjjenek!

Sarkon fordult és elindult, majd másodpercek alatt eltűnt az anyag minták közt. Félve lépkedtem utána, bevallom rettegtem attól, hogy valami féle szövetek közt élő szörny beránt a sunyiba, felfal és nem hagy belőlem mást csak egy lábat. 

-          Hogy bírod? – nézet rám mosolyogva Kim

-          Hát… ma már beszéltem a templommal, a ruhással és a zenésszel. Ja! És valószínűleg itt fogok meghalni, vagy a banya keze által vagy megesz egy pokróc mutáns.

-          Kezdesz be kattanni. – nézet rám rettegve

-          Ja, tudom! – nevettem

-          Nos, ez lenne az.

A nő kihozott elénk egy rakás hófehér selymet, majd lerakta a mellettünk lévő öreg, sötétbarna tölgyfa pultra. Csillogó szemekkel néztük a finom anyagot. A jobb kezem lassan elindult felé, egy pillanatra megállt, majd újra elindult. Amikor hozzáértem pont olyan volt, mint valami kincs, ami csak a királyoknak van, mint az igazi selyem általában. 

-          Ez csodás! – mosolygott Kim

-          Az… - mosolyogtam szelíden, még mindig a selymet néztem

-          Ennek egy színes pár kell. Kitalálta már, hogy milyen színt tegyek mellé?

-          Am… azt hiszem… kéket… az Dren kedvenc színe…

Kim értetlenül kapta fel a fejét.

-          Nem!

-          Mi?  - fordultam felé

-          Dren-nek a zöld a kedven színe…

-          Igen, és?

-          Te kéket mondtál.

-          Nem, dehogy!

-          De! Mond kire gondoltál? – mosolygott sokat sejtetően

-          Se-senkre! – fordultam vissza a pult felé elpirulva