Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

70.rész

2012.03.30

Csak állt a Dren háta mögött, igaz, méterekre állt tőlünk, de pontosan hallotta és látta, hogy mi történik. A torkában lévő gombóctól már nyelni sem tudott, a keze ökölbe szorult, az esőcseppek sorra gurultak le az arcán.  Kim és Ookami is kijöttek utánunk, Mike háta mögött pár méterre álltak meg. Értetlenül néztek hol egymásra, hol Mike-ra és ránk.

-         Mike… - nyúlt Kim remegő keze a fiú felé

-         Elveszi. – jegyezte meg Mike

-         Mi? – értetlenkedett Ookami, de Kim ugyan úgy nem értett semmit

-         Elveszi. Elveszi feleségül és elveszi tőlem!

-         Mi van? – kérdezet rá Kim

-         Dren feleségül veszi Amanda-t! – üvöltött fel Mike

Végre meghallottam Mike, hangját, elnézem Dren feje mellet és meg láttam őt. Elázott fufruja a szemébe lógott, de láttam, hogy az én szemembe bámul. Amint megláttam őket, elengedtem Dren-t, hátra léptem kettőt és a kezeimet a számhoz. Dren értetlenül fordult hátra. Mike elindult felénk, pontosabban felém. Amikor elért hozzám, azt hittem, hogy ki lesz akadva, hogy kiabálni fog. De nem így lett. Elsétált mellettem, és gyalog elindult, haza.    

-         Mike! – nevét üvöltve ragadtam meg a kezét

-         Eresz! – lökött el magától

Kitépte karját a kezeim közöl és ott hagyott. így visszagondolva tényleg nagy hülye voltam. De szerelmes voltam Dren-be. Vagyis… szerelmes akartam lenni Dren-be. De abban a percben senki nem érdekelt, ahogyan ott hagytam Ken-t Mike-ért, Dren-t is ott hagytam Mike-ért. Mike után rohantam, magam mögött hagyva újdonsült vőlegényem, az alítólagos legjobb barátnőmet, és a rosszfiúból lett pasiját. Mike körbe sem nézet úgy rohant át az úttesteken és az utcákon, én pedig ugyan olyan vakmerően rohantam utána.     

-         Mike! Hé, várj már! – üvöltöztem utána

-         Hagyj békén! Menny vissza a férjedhez! – kiabált velem, de nem nézet hátra

-         Várj már meg! – ragadtam meg a kezét és rántottam vissza magam felé

Térdemre támaszkodva álltam előtte, és levegőért kapkodtam. Ő pedig csak állt velem szemben és szomorú, barna szemeivel engem nézet. 

-         Tudod te milyen nehéz magas sarkúban futni?! – néztem fel rá kiabálva

-         Senki sem kért, hogy fuss utánam. – válaszolt nyugodt hangon

-         Senki nem kért, de jöttem! Mert tudni akarom, hogy most mi van! Te… te tényleg összejöttél Kim-mel? – néztem rá

-         Nem dehogy! Az csak egy kísérlet volt!

-         Kísérlet? Minek?

-         Hogy lássam, hogy mit reagálsz rá! Hogy… hogy tudjam mit érzel irántam…

Megtorpantam. Erre nem tudtam válaszolni, ahogyan a szemébe sem tudtam bele nézni.

-         Feleségül mész hozzá? – még a hangja is szomorú volt

-         … igen.

-         Akkor meg miért vagy most itt velem?