Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

49.rész

2012.03.30

 

Mindig is jó kislány voltam soha nem bántottam mást, nem voltam hangos, nem rosszalkodtam… az iskolában. Most viszont bajban voltam, nem mentem be az órára, zavartam egy másik tanórát, ráadásul egy fiúval voltam kint. Nem hangzik nagydolognak, de ezt a japán iskolák komolyan veszik, nagyon komolyan. Az igazgató megköszörülte a torkát és rám nézet.

-         Nos, Taylor kisasszony, elmesélné nekünk, hogy mi volt ez?

-         I-igen… a-azz úgy volt, hogy sokáig öltöztem tesi…

-         Tesi? – nézet rám megvetően az egyik tanár

-         …testnevelés után és siettem a terembe amikor… Ken elkapott és nekiszorított a falnak…

-         Ken Jonson! Maga, hogy került a folyosóra? – nézet Ken-re az igazgató

-         Én… ellógtam az egyik órám… - motyogta halkan

-         Hogy mondta?!

-         Ellógtam az egyik órám! – kiáltott fel

-         Ááá értem. És maga Ookami-kun?

-         Kérem! Őt ne büntesse meg! Ő mentett meg! – kiáltottam fel

-         Elhallgasson! Majd én eldöntöm, hogy kit büntetek meg és kit nem! – kiáltott rám az igazgató

-         Elnézést… - súgtam

-         Kérem mind a hármójuk ellenőrzőjét! Abban, hogy igazgatói nélkül egyikkőjük sem megy haza, biztosak lehetnek! – dörrentet ránk

Mi pedig odaadtuk neki az ellenőrzőinket. Az igazgató beírt mind a hármunknak, majd visszaküldött minket a terembe. Épp ment az óra, amikor bementem. A tanár megállt az írásban és rám nézet. Én pedig kisírt, vörös szemekkel ránéztem.

-         E-elnézést a késésért.

-         Örülök, hogy az utolsó 10 percre beértél. Ülj le!

Berobogtam a padok közzé és leültem a helyemre. Öt perccel utánam Ken is megérkezett, majd ő is leült a helyére. Kim kétségbe esve hajolt felém.  

-         Amanda! Mi történt? Hol voltál? – nézet rám

Nem válaszoltam. Felé fordultam és elmosolyodtam. Könnyekkel a szememben nem volt valami hiteles mosoly, de mosolyogni, az sokkal könnyebb, mint ha elmondani, hogy miért sírok. majd visszafordultam és az ellenőrzőmben lévő beírást kezdtem el olvasgatni. Lehet, hogy egy kicsit eltúloztam, de az volt életem első beírása. Ráadásul rögtön egy igazgatói! Otthon kifognak nyírni… a többi órán sem tudtam, figyelni, végig arra gondoltam, hogy hogyan fognak kivégezni otthon. Több lehetőség is eszembe jutott. Annyi félelmetes dolog jutott eszembe, hogy a nap végén már nem is mertem haza menni. Már egy órája köröztem Kim-mel a suli és a házunk között. De idővel Kim-nek is haza kellet menni, és nekem se volt más lehetőségem. Anya épp mosogatott, amikor beléptem az ajtót.

-         Szia, kicsim! – mosolygott rám

-         Szia… - szóltam halnak

-         Történt valami? Olyan szomorúnak tűnsz…

-         Anya őőő… emlékszel, hogy még soha nem kaptam beírást?

-         Igen…

-         Az jó! Mert ez már nem így van…