Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

43.rész

2012.03.30

Ott álltam én, kezemben a maimmal. Ott állt Dren a hátam mögött, és ott állt Ken, a volt pasim, aki épp a saját házamból jött ki. Nagy szemekkel néztük egymást. 

-          Ken…? Mit keresel itt?

-          Én… miattad jöttem. Ki ez? – nézet Dren-re

-          Semmi közöd hozzá! – mordultam rá

-          Bocsánat… - halkult el a hangja

-          Miért voltál odabent?

-          Mert téged kerestelek.

-          Minek?

-          Neee… így tárgyaljuk meg… - nézet Dren-re, megint

-          De, de! Így tárgyaljuk meg!

-          Azért vagyok itt… mert vissza akarlak kapni…

-          He?

-          Amanda! Tévedtem! Sajnálom… én nagy hibát követtem el… és csak reménykedni tudok abban, hogy megbocsájtasz… - nézet rám nagy szomorú szemekkel

Síri csend volt, senki nem mert megszólalni.

-          Azt hiszem… jobb, ha én elmegyek… - törte meg a csendet Dren

-          Ne! Kérlek… - néztem rá

-          Na jó, most komolyan! Ki ez a srác?! –kért számon engem Ken

-          A pasim! – kiáltottam

-          A kid? – nézet Ken

-          A kid? – nézet Dren

-          Tudod, Ken… nem csak te buksz a szőkékre. – jelentettem ki büszkén

-          De hát…

Nincs, de hát…!  Én nem olyan lány vagyok, akivel játszani lehet! Ha olyan kell, vegyél magadnak egy Barbie-t!

Erre nem tudott mit mondani. Én pedig nagyon büszke voltam magamra. Sóhajtott egyett és sértetten elvonult mellettünk.

-          Még nincs vége. – nézet Dren-re

Majd eltűnt az éjszakában. Én meg ott maradtam, Dren-nel. Az egyik utcai lámpa alatt álltunk. Csöndesen bámultunk magunk elé. Szorosan öleltem a macim, reménykedtem benne, hogy megvéd, attól ami rám várt. Hideg volt, a hűvös téli szél pirosra csípte az arcom.   

-          Ezzz… furcsa volt.

-          I-igen… velem mindig ilyenek történnek.

-          Az ex?

-          Ja.

-          Aranyos fiú. – nevetett

-          Igen. –nevettem fel

-          A „pasid”?

-          Őőő… meg magyarázom! – pirultam el

-          Nem kell. Vagyis…ha…

-          Járnál velem? – nem mertem a szemébe nézni, csak a macit bámultam

-          Igen. – mosolyogott

-          Úgy értem... én még soha nem kértem meg fiút, hogy járjon velem… de te nagyon tetszel! És félek, hogy ha nem lépek akkor már túl késő lenne amikor össze szedem magam! – folytattam

-          Amanda! – az egyik kezét a karomra rakta a másikkal pedig fel emelte az álam, hogy a szemembe nézhessen

-          Mondom igen. – mosolyogott

A sötétben csak a felettünk lévő lámpa világított. Óvatosan, lassan, kezdett el felém hajolni. Majd pont, mint egy szerelmes regényben, a herceg a hercegnőt, úgy csókolt meg engem.