Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

42.rész

2012.03.30

A dokk nyüzsgött, a sok színes fény az emberek, pezsget az élet. De ugyanakkor, nagyon hangulatos volt. Csendben sétáltunk egymás mellett, én lehajtottam a fejem, hogy a hajam eltakarja az arcom, hogy Dren ne lássa, mennyire el vagyok pirulva.

- Hány éves vagy?  - támasztotta meg a kezével a fejét

- Őőő most február 13.-án leszek 18…

- Az jó :) Mindig a 18. szülinap a legemlékezetesebb.

- Igen?

- Aha

- És te? – néztem rá

- 20

- Mennyi?! – annyira meglepődtem, hogy egy pillanatra megálltam

- Aha

- Nem látszik rajtad…

- Jók a génjeim.

- ^^ Ééés neked mi volt emlékezetes a 18. szülinapodon?

- Nem tudom. A buli akkora volt, hogy semmire nem emlékszem

- :D Az állat… Ömm…

- Mi az?

- …téged nem zavar, hogy „művésznek” hívnak?

- Nem. Igazából szeretem.

- A stílusod miatt, hívnak így?

- Aha. Az embereknek furcsa, hogy a szőke hajamban, hol kék, hol ezüst máskor meg zöld csíkok vannak. És hogy ennyire más vagyok, mint ők, meg, hogy sok területen kipróbálom magam.

- Kipróbálod?

- Festészet, írás, költészet és minden ami csak kell.

- Wow te tényleg művész vagy.

Felnevetett, majd a figyelmét elvonta valami. Egy kis faház, olyan, mint ami a burslikban szokott lenni.

-          Várj! – szólt nekem és a házhoz rohant

Én meg csak, mint egy buta őzike néztem utána. Pár perc múlva egy plüss macival a kezében. A macinak nagy, bolyhos barna szőre volt, és egy zöld masni a nyakában. Első látásra bele szerettem. Mármint a maciba.     

-          Tessék… - nyújtotta oda nekem a macit

-          Kö-köszönöm… - pirultam el

Megfogtam a macim és magamhoz szorítottam. Mind ketten lehajtottuk a fejünk, így mind kettőn arcát eltakarta a haj. 

-          Eeeez… neked is olyan kínos, mint nekem? – pirult el

-          Igen… eléggé… - pirultam el

-          Figyelj, Amanda… te… nagyon tetszel nekem és tudom, hogy még annyira nem ismerjük egymást, de egyszer… ha lenne kedved járnál velem?   

-          Hát… nekem ez még gyors… vagyis… én nemrég szakítottam a barátommal s mégy „nyílt a seb”, de ha vársz rám egy kicsit… én agyon szívesen járnék veled!

-          Rendben :) Rád tudok várni… - mosolyogott

Késő este, kilenc óra felé értünk haza Dren-nel. Nagyokat nevettünk, amikor befordultunk abba az utcába ahol lakom. Jól meg voltunk. Épp odaértünk a házamhoz, amikor Ken jött ki a lakásomból. Kővé dermedtem, levegőt is alig kaptam. Mit keres ez itt?    

-         Ke-Ken? – néztem rá nagy szemekkel, miközben még szorosabban szorítottam a macim