Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

35.rész

2012.03.30

Másnap reggel összeszedtem minden bátorságom és átmentem Mike-ékhoz. Megálltam az ajtóban és vettem egy mély levegőt. Hihetetlen, hogy milyen gyáva vagyok. Kopogtam és vártam, Mike nyitott ajtót. Mielőtt még mondhatott volna valamit meghajoltam és előre nyújtottam neki a díszzacskót, amit eddig a kezemben tartottam.

- Bocsáss meg! Soha nem akartalak megbántani! – kiabáltam 

- Mi ez? – bökött a csomagra

- Ajándék.

- Mi van benne?

- Sál…?

- Idióta. – és ezzel becsapta előttem az ajtót

Ott álltam, és nagy szemekkel néztem az ajtót. Most komolyan rám csapta az ajtót? Már vagy egy perce csak az ajtót bámultam. Igazából, a szívem mélyén nem is az ajtót néztem, inkább próbáltam összeszedni az összes erőmet és valami féle röntgenlátással átnézni az ajtón. Nem sok sikerrel. Sóhajtottam egyet és haza indultam. Épp leértem a teraszukról, amikor kinyílt az ajtó. Visszafordultam, és valaki azonnal átölelt, Mike volt az. Rajtam egy meleg, rózsaszín kabát volt, de még így is majd megfagytam, ő pedig kijött utánam egy szál pólóban. Erősen magához szorítót, hallottam minden egyes szívverését. Egy darabig csak kábán hallgattam szívének dobogását, aztán megtörte a csendet.

-         Van már sálam.

-         Kösz. -.-

-         És? Megtaláltad a láncot?

Kibújtam a karjaiból és a nyakamat mutattam neki. Ő közelhajolt hozzám és hideg kezeivel gyengéden elővette a nyakláncot a kabátom takarásából. Majd rám nézet a nagy barna szemeivel.  

-         Mire gondolsz most?

-         Fázom…

-         Soha többé nem hagyom, hogy fázzál. Ígérem.

Megfogta a kezem és bevezetett a házba, majd felmentünk a szobájába. A szobája rendes és tiszta volt, a falak barna színűek voltak és a bútor is. Nos, ja. Kicsit barna mániás volt, de jól is állt neki ez a szín. Leültem az ágyára és néztem, ahogyan kiveszi a CD-t amit előzőleg hallgatott a magnóból és visszarakja a tokjába és elrakja. 

-         Tessék! – nyújtottam neki megint oda zacskót

-         Köszönöm. – ült le mellém

-         Ne haragudj… én… nem soha nem akartalak bántani…

-         Tudom.

-         Oké…  - pirultam el

Csak ültünk egymás mellet és néha-néha egymásra néztünk. A csöndet a telefonom csörgése törte meg. Felugrottam és felvettem a telom.

-         Hello? Szia… anya… hogy hol? Mike-éknál… a szobájában! Igen, kibékültünk… mi? Mi az, hogy ne tegyünk semmi olyat, amit már régóta ti sem tesztek?! Ez meg mégis mit jelent?! Mi? De miért? Áhhh oké… igen… nem… jó…jó! Szia! – csaptam le a telefont

-         ?

-         Mennem kell… - vettem fel a kabátom 

-         Rendben.

-         Deee akkor még együtt szilveszterezünk?

-         Persze^^ alap