Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

32.rész

2012.03.30

Az ujjaim már pirosak voltak és jéghidegek, de kitartó voltam! Az a lánc olyan sokat jelentett nekem, igazából nem is tudom, hogy miért. Rettegtem attól, hogy nem lesz meg. Talán, azért mert pár méterre Mike engem nézet és nem akartam, hogy még egyszer csalódjon bennem. Félóráig kaparásztam a jeges hóban mire megláttam pár fagyos láncszemet. Hatalmas megkönnyebbülés volt, gyorsan kivettem a hóból és magamhoz szorítottam. Nagyon boldog voltam, aztán leesett, az egész család engem néz. Zavartan hátra néztem és végig mértem az arcokat. Kim a fejét fogta, nem bírt rám nézni, Ken dühösnek tűnt, Mike pedig csalódottnak, a családom meg zavartnak. A fájdalom úgy hasított végig a jégtől vizes testemen, mint egy villámcsapás. Szememből a könnyek patakokban folytak, de nem az a hisztizős sírás, nem, inkább az a csendben szenvedős. Mike egy szót sem szólt, csak nagy szomorú szemeivel rám nézet és haza ment. Ken szintúgy elvonult, a családom Kim-mel együtt pedig lassacskán bevonult a házba. Én meg csak ültem a hóban, összetört élttel. Egy csődtömeg vagyok. A fehér földet bámultam, amikor egy sötét árny jelent meg felettem.

-          Kicsim, szánalmas vagy. – szólt kedvesen a hang

-          Tudom.

-          Most mi lesz?

-          Nem tudom.

-          Meg fogsz fázni.

-          Most mit csináljak? Minden darabokra hullott körülöttem…

-          Rendbe kell hoznod.

-          De, hogyan? Nagyi! Mond, mit tegyek?

-          Majd alakul, de kérlek, csak a szívedre hallgass és semmi kép ne az eszedre! Bármenyire fáj is. Mond csak kicsim, most mit érzel?

Nem tudom… Fáj. Néha nem is tudom, mit gondoljak, szeretem Ken-t, de ő olyan fura. Azt hiszem eltévedtem… eltévedtem… Ő nem az én hercegem, és ez nem az én mesém.

-          De igen. –hajolt le hozzám nagyi

-          Nem… - sírtam

-          De igen! Mert te egy hercegnő vagy! Csak arra kell rájönnöd, hogy ki a herceg és ki a sárkány.

-          Herceg? Sárkány?

-          Gyere, gyere be! – segített felállni

-          Nem! – torpantam meg

-          ?

-          Oda bent mindenki haragszik rám! – mutattam a házunkra

-          Ne butáskodj! Senki nem haragszik rád! –rángatott be

A nappaliban voltak, amikor beléptem a házba mindenki elhallgatott, rólam beszéltek. Kim kirohant a szobából és átölelt.

-          Kérlek, menjünk fel… - fogtam meg a kezét

-          Rendben…

Amint felértem a szobámba rávetettem magam az ágyra, és elkezdtem a párnámba sírni, jó hangosan.  

-          Jól vagy?

-          Nem…

-          Mit tegyünk most?

-          Tegyünk?

-          Csak nem gondolod, hogy most, a legnagyobb bajban fogylak itt hagyni?!

-          Köszönöm…

-          Mit szorongatsz?

Felemeltem a kezem, amiről a láncocska lógott le.

-          Szép… ez az a nyaklánc?

-          Öhöm…

Na, ne sírj! Minden rendben lesz… - ölelt át