Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

25.rész

2012.03.30

Egész éjszaka a nagyim szavai jártak a fejemben. Annyira undok tud lenni néha. Nem is ismeri Ken-t és már is beszólogat. Annyira izé! Nem tudtam aludni, egyszer melegem volt máskor pedig fáztam. Dühömben levágtam magamról a takarót és kivergődtem az ágyból. Kimentem az erkélyre és az első kezembe akadó tárgyal megdobtam Mike erkélyajtaját, majd vártam. Fél perc múlva felvilágított Mike szobájában a villany és egy kicsit később az én „szomszéd fiúm” is kijött az erkélyre.

-          Ráérsz? – próbáltam úgy át kiáltani, hogy senki ne keljen fel

-          Most?

-          Aha

-          De miért?

-          Nem tudok aludni…

-          És ezért már nekem sem szabad?!

-          Naaa – amikor nagy boci szemekkel néztem rá az mindig bevált

-          Áhh rendben… - és ezzel bement

Kicsit később a házuk előtt találkoztunk. Rajta egy sötét farmer, egy szürke kapucnis pulcsi és egy sötétkék dzseki volt. Rajtam pedig egy világoszöld pizsama, a felső részének az ujjai olyan hosszúak voltak, hogy alig látszott ki belőle a kézfejem a nadrág része pedig egy rövid shortból állt.     

-          Miért vagy pizsiben?

-          Nem akartam átöltözni…

-          Minden tiszta hó és jég nem fázol?

-          De… - vacogtam

Mike lenézet majd fel

-          Mezit láb vagy? -.-”

-          Nem akartam azzal tölteni az időt, hogy cipőt veszek…

-          Gyökér… -.-”” – látszott rajta, hogy valami sokkal csúnyább szót mondana

-          Mmm… - kicsire összehúztam magam mert nagyon fáztam

Mike egy szót sem szólt csak levette a kabátját és rám adta. Beinvitált a kertjükbe és leültünk a hátsó kertjükben lévő fa hintaágyra. A hópelyhek lassan hullottak le a sötétségből, olyan hajnali három körül lehetet. A hintaágy nyugodtan hintázott előre és hátra, olyan kellemes volt.      

-          Tényleg! Lehoztam a karácsonyi ajándékod! – nyúlt bele a kabátja zsebébe

-          Kajak? Mi-mit kapok? –egy kicsit zavarban voltam, igazából nem tudom, hogy miért

Mike egy kis halványrózsaszín ékszerdobozt vettel elő a zsebéből, olyat mint amit az ékszerboltokban adnak.

-          tessék… - nyújtotta át nekem

-          Mi ez…? 

-          Nézd meg!^^

Levettem a doboztetejét és megszólalni sem bírtam. Egy vékony ezüst láncocska volt benne rajta egy kis kinyitható szívmedállal. Csak nagy szemekkel néztem a medált. 

-           Tetszik? –nézet rám kedvesen

-          Igen nagyon – a mai napig hordom azt a nyakláncot

-          Köszönöm…

Mielőtt válaszolhatott volna egy puszit nyomtam az arcára. De amikor elvettem az arcom az arcától a tekinteteink találkoztak és azonnal megálltak. Már egy perce néztünk egy szó nélkül egymás szemébe, de mégis óráknak tűnt ez az egyetlen egy perc. Majd szépen, lassan elkezdtünk egyre jobban közelíteni egymáshoz, aminek csókolózás lett a vége. Átöleltem, szorosan hozzábújtam és a szívverését hallgattam.

-         …én nem hoztam el az ajándékod… te nem kaptál ajándékot… - suttogtam

-         Már megkaptam… - mosolygott