Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

18.rész

2012.03.30

Ott álltam a folyóson, az ablakok előtt és mit sem törődve azzal, hogy mindenki engem néz, olyan hangosan sírtam amennyire csak bírtam. De engem nem érdekkelt csak szorosan átöleltem Kimet és a vállába temetem az arcomat, ő pedig csak gyengéden simogatta a hajam.

-         Amanda… - a hangja kétségbe esett volt

Kim körbenézet és dühösen végig végig mérte az embereket.  

-         Még is mit bámultok?! Kíváncsiak vagytok igaz?! Tessék, meg volt a műsor! Takarodjatok! Nem halljátok?! TŰNÉS! – üvöltött azokra, akik minket azaz engem néztek

Aztán Kim szigorú tekintete az tömeg közepén álló, riadtan néző fiúra tévedt.

-         Most boldog vagy?! – elengedett és oda vágtatott a fiúhoz

-         Ezt szereted volna elérni? Mike?! Remélem büszke vagy magadra! – üvöltött Kim miközben rám mutatott

-         Nem… - válaszolt halkan

-         Akkor meg mégis mi bajod van?! – Kim hangja egyre hisztérikusabb volt

-         Kim, hagyjad…  

Az én halk hangom alig hallatszódott Kiméhez képest. Kim úgy védet engem, mint egy anya oroszlán a kölykét, de mégis meghallotta a hangom. Visszasietet hozzám, megfogta a kezem és elkezdet húzni maga után. Ő csak dühösen elvonult Mike mellet, de én az alatt a pár másodperc alatt, amíg elmentem mellette mélyen a szemébe néztem, tekintetében szánalmat és bűntudatott láttam. Kim bevitt a mosdóba és kinyitotta a csapot, elővet egy zsepit és bevizezte majd elkezdte letörölni vele az arcomat. Csak álltam és nagy szomorú szemekkel néztem őt és szipogtam.  

-         Szerencséd, hogy Ken ma focimeccsen van, ha látta volna, hogy milyen hisztit rendeztél tuti kidobott volna.  

-         Szerinted Mike utál? – méláztam

-         Mit érdekel az téged?! Az egy barom! Ne is foglalkozz vele!

-         Mmm… de ez más! Én és Mike már 1000 éve barátok vagyunk és még sosem volt ilyen!

-         Persze, mert most féltékeny!

-         ?

-         Áhh istenem! Még nem tűnt fel?! Ken, Dawe és Mike hang nélkül ugyan, de háborút vív érted! És már csak egy szálnak kell „elszakadnia” és itt elszabadul a pokol.

-         Ez nem igaz… Dawenek csak tetszem, Mikenak még csak tetszeni sem tetszem.

-         Csak majd nem mond, hogy nem szóltam neked előre… - sóhajtott

-         …mert én szóltam!

-         Rendben…

Kim óvatosan kinyitotta az ajtót és körbenézet, de mivel már becsengetek a folyósok már üresek voltak. megragadta kezem és elkezdet futni velem egyenesen le a lépcsőn.

-         Várj hova megyünk? Még lesz óránk! Nem megyünk vissza? – torpantam meg az egyik lépcsőfokon

-         De hogy! Ellógunk!

-         Mi?!

-         Csak köves!

Lerohantunk a lépcsőn, és amikor a portás kiment kávérét kiosontunk. Olyan messze futottunk az iskolától amennyire csak bírtunk. Majd kifújtuk magunkat és elkezdtünk tovább sétálni.

- Hova megyünk? – kíváncsiskodtam              

- Hozzánk^^