Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

16.rész

2012.03.30

Az új fiú csendesen leült az egyik üres asztalhoz, az összes lány őt nézte, valamiért nem tudtuk levenni róla a szemünket.  Az összes lány lélegzet visszafojtva várta a csöngetést és ezzel én sem voltam másképp, igazából a mai napig fogalmam sincs róla, hogy miről szólt, azaz óra. Amikor kicsengettek minden lány az új fiúhoz rohant, szó szerint egy kisebb tömeg volt körülötte.

-         Miért költöztetek ide?

-         Hány éves vagy?

-         Eddig hol laktatok?

-         Hányas az átlagod?

-         Melyik suliba jártál? 

-         Van barátnőd?

Ezekkel a kérdésekkel bombáztuk, de ő nem szólt semmit csak megvárta ameddig befejezzük, majd kedvesen elmosolyodott.

-         Mindig költözünk és mindig más a sulim, mert az apám munkája miatt sokat költözünk. Eddig Osakában laktunk és úgy kb. 4 –es tanuló vagyok, barátnőm pedig nincs.

Amint kimondta azt a szót, hogy „nincs” minden lány szeme felcsillant. Egész nap körülötte voltak, lesték szinte minden kívánságát. Én csak néha-néha pillantottam rá a szemem sarkából túlságosan féltem attól, hogy Ken kiakad hogyha én is elkezdem bálványozni ezt a srácot és hát… igazam lett… a suli után Ken elkísért egy darabig   

-         Neked tetszik ez az új fiú?

-         Mmm… Nem, miért?

-         Csak kérdeztem és legalább nem csalódtam… - mosolygott

-         Ezt hogy érted?

-         Kiakadtam volna, hogyha az én csajom is egy olyan buta liba lenne, aki egy ilyen srácot bálványoz.

-         Nem szokásom senkit bálványozni…

-         Tudom, és ezért szeretlek… - csókolt meg

-         Majd még összefutunk…

-         Oké, szia – és ezzel ott hagyott

Egyedül sétáltam hazafelé, mélyen bele merültem a gondolataimba. „ Tudom, és ezért szeretlek” csak ezért? Semmi másért? Mmm… hát kösz! Aztán leesett valami, valami fontos. Én még sosem mondtam azt neki, hogy szeretlek. Valamiért nem is jutott eddig eszembe… valahogy nem hiányzott, nem akartam neki elmondani, hogy mit érzek. Talán mert… a gondolataimat egy valami pontosabban egy valaki tudta csak félbeszakítani. Éppen a bejárati ajtóban álltam és fordítottam el a kulcsot, amikor valami zajt hallottam oldalról, félre pillantottam és megláttam Michaelt. Ő is pont most ért haza, fura ugyan arról jöttünk akkor meg miért nem láttam? Csak álltam és őt néztem, ő pedig megállt az ajtóban és felém fordult. Nagy szemivel engem nézet, valahogy nem tudtam róla levenni a szemem, teljesen megbabonázott. Aztán bement, mintha nem is ismerne még köszönni sem köszönt. Mit tehettem volna? Én is bementem.