Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

5.rész

2012.06.26

A szoba sem volt jobb állapotban, mint a ház többi része. Poros volt, mintha soha nem takarítottak volni ki, pedig anya azt mondta, hogy a ház előző tulajának a lánya kitakarított. Leültem az ágyra és kicsit megmozgattam rajta a fenekem, legalább az ágy kényelmes volt. Végre! Egy pozitív dolog! Imádok aludni! A puha ágytól egy halvány, féloldalas mosoly jelent meg az arcomon. Meg vetettem magamnak és lefeküdtem. Az ágyban a telefonomon facebook-oztam még egy picit, leírtam a barátnőimnek a világfájdalmam, akik mind bízattak, hogy majd meglátogatnak, amint csak tudnak. Persze tudtam, hogy ez csak üres fecsegés, de azért jól esett. Mert anyu szavai nem hagytak nyugodni, csak az a borzalmas álom járt a fejemben és az a titokzatos öreg hölgy. Éjfél felé lassan elnyomott az álom. Hajnali három körül hangos kopogásra ébredtem, olyan hangosan dörömböltek, hogy csodáltam, hogy más nem kelt fel rá. Morogva keltem ki az ágyamból, az első utam nem az ajtóhoz, hanem a szüleim szobájába vezetett.   

-          Ti nem halljátok ezt a dörömbölést?! – nyitottam be hozzájuk, de nem volt bent senki

A gyomrom azonnal összerándult, anya azt mondta itt lesznek, de…akkor most hol vannak? Miért hagytak itt engem? Nem! Ez nem lehet! Ők a szüleim és szeretnek, nem hagytak itt! De… akkor most hol vannak?

-          És miért dörömbölnek még mindig?! – kiáltottam fel végül

Ott hagytam az üres szobát és elindultam lefelé. A lépcső tetején megálltam és meredten bámulta lefelé, én le akartam menni, de a lábam nem mozdult. Nem voltunk egy véleményen.

-          Ha ez most nyikorogni fog… én sikítok!  - beszéltem magamban, ez mindig is rossz szokásom volt

Megkapaszkodtam a korlátban és elindultam lefelé. A lépcső minden egyes lépésemnél nyikorgott egyet, sikítani akartam, de helyette inkább csak szorosabban markoltam bele a korlátba és nyeltem egyet. Mikor leértem lassan a bejárati ajtóhoz sétáltam, óvatosan a kulcsra tettem a kezem. A torkomban éreztem a szívdobogásom, egyre gyorsabban vettem a levegőt. Kinéztem a kukucskálón, de senkit sem láttam, olyan sötét volt oda kint, mintha a hold sem világított volna. Bár egy lelket sem láttam, de a kopogás még mindig szólt, méghozzá itt, az ajtón kopogtak. Elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam az ajtót. De senkit sem láttam, nem állt előttem senki, de legalább a kopogás abba maradt. A csontfagyasztóan hideg szél lágyan fújt befelé, meglebbentve fekete hajam. Egy pár bolyhos zokni, egy fekte melegítő és egy szürke póló volt rajtam, ez volt az én „pizsamám”, de még ebben a göncben is fáztam. Már épp csuktam volna be az ajtót, amikor a sötétségből megszólalt valaki. Rekedtes, öreg, női hang szólt felém.

-          Segíts, kérlek! Miért hagytatok itt? Miért?! Kik vagytok, miért vagytok a házamban?! Miért?! – kiabált az a rémisztő hang

 

Nagyon megijedtem, azonnal rohanni kezdtem, mit sem törődve azzal, hogy nyitva maradt az ajtó, felrohantam a lépcsőn. A lépcső hangosan nyikorgott alattam, mikor felértem, a lépcsőtetején állva visszapillantottam. Az ajtón füstként kezdett befolyni a sötétség. Elkezdtem rohanni előre felé, de mintha nem haladtam volna egy cseppet se, a folyosó megnyúlt a fekete fehér kockák egyre hosszabban terültek el előttem. Hiába futottam nem jutottam el sehova, azaz öreg lépcső még mindig ott volt mögöttem.    

 

-          Anya! Apa! – sikoltoztam, de nem láttam senkit és semmit, egyedül voltam

Hirtelen könnyebbnek kezdtem éreztem magam, és mintha csak tényleg elindultam volna, a folyosó végén valami csillogót láttam. Ahogyan közeledtem felé megláttam, hogy az a csillogó tárgy egy tükör. Vérrel volt írva rá egy szó „Segíts!”. Nem értettem, kinek kéne segítenem?! Nekem segítsen valaki! Hirtelen megrepedt a tükör teteje, majd a repedés lassan befutott egészen a tükör közepéig. A szemem láttára tört szilánkosra a tükör, és ömleni kezdett belőle a vér. A szüleim holtestei hullottak ki a tükör megül. Véresek voltak, szétmarcangoltak. A szívem összeszorult, a szememből kigördült a már régóta őrizgetett könny. Sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a torkom. Szüleim erősen meg voltak csonkolva. Azt sem tudtam, hogy merjek-e oda nézni. Majd megláttam magam előtt pár méterre egy fekete árnyat.