Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

3.rész

2012.06.26

Sötét volt, hol-hol felvillant a fény. Az öreg ház, mögött a villámok csaptak össze. A távolból nyikorgást hallottam. Hirtelen egy sikoly rázta meg a sötétséget. Egy hintaszék nyikorogva hintázott, ült bene valaki. Fekete ruhában volt, a keze csontos volt és vékony. Egy öreg nő volt az. Arca ráncos volt, szemei pedig fáradtnak tűntek. Körülötte emberek mászkáltak, de senki sem vett róla tudomást. Beszélni már alig tudott, de meg próbált beszélni valakivel, és ez senkit nem érdekelt. Egy kisgyerek rohant el, majd megállt az idős nő előtt, ránézet, a nő kinyújtott felé a kezét, de kisfiú sikítva rohant el. A nő szeme a fájdalomtól, és a magánytól volt könnyes. Majd hirtelen kép szakadás, a nő már ágyban feküdt, fehér, tiszta ágyban. Nem mozdult, már nem igen lélegzet, nyöszörgött. Egyedül volt, senki nem ment oda hozzá. Egyedül halt meg. Sikítva, sírva ugrottam fel, a saját ágyamban volt. Csak álom volt? Igen. Csak álom. A szívem hangosan kalapált a mellkasomban. Nagyon féltem. Váratlanul anya rohant be az ajtómon

-          Kicsim! Jól vagy? Sikítást hallottam.

-          Rosszat álmodtam! – gyorsan átöleltem, hogy megtudjak nyugodni.

-          Jól van nincs semmi baj. Feküdj vissza!  - simogatta meg a fejem

-          Holnap hosszú napunk lesz. – nézet rám

-          Jó.

Visszafeküdtem az ágyam és szorosan átöleltem a párnám. Álmos volt, így gyorsan visszaaludtam. Reggel telefoncsörgésre ébredtem. Polly volt az, amikor felvettem leüvöltötte a fejem.  

-          HOGY A FRANCBA KÉPZELTED?!

-          Mit? – kérdeztem álmosan

-          Hogy elköltöztök és te nem is szólsz!

-          Sajnálom, d olyan gyorsan történt…

-          De Vivi-vel voltál egész nap! Azt hittem engem és Fanni-t is szereteted legalább annyira, hogy szólsz!

-          Tudom, sajnálom. Vivi a legjobb barátnőm, ti ketten meg utána, azt te is tudod. Olyan hirtelen jött ez az egész, hogy csak hozzá fordulhattam.

-          De mi nem is tudtunk elbúcsúzni!

-          Sajnálom…

-          Várj! Adom Fanni-t!

-          Jesszus. Mindenki ott van? – motyogtam

-          Bella! – szólt kétségbe esve

-          Szeretlek titeket…

-          Mi is téged! – helyeseltek

-          Hiányozni fogtok…

-          Te is! De majd beszélünk, amikor csak tudunk!

-          Igen! Minden kép!

 

Letetem a telefont és  neki álltam csomagolni. A szobámat, az életemet tettem a dobozokba. Mivel a dolgok nagy része már elvolt pakolva, csak néhány dolgot kellet összerakni. A dobozokat a kivittük a bérelt furgonba. Én még egyszer utoljára körbe jártam a házunkat, a sok fájdalmas emlék szinte kínzott, ahogyan mind-mind eszembe jutottak. Hiszen, itt nőttem fel. Amikor beszálltunk a kocsinkba Kevin mosolyogva megállt az autó mellet.     

 

-          Mi van te maradsz? – kérdeztem piszkálódva

-          Nem.

-          Mi? – néztem nagyot

-          Én már nem lakom veletek. Minek mennék?

-          De hát…

-          Szia, húgi.

Behajolt a kocsi ablakon és egy puszit adott az arcomra. Sokat bántottuk egymást, de valójában, nagy szerettük a másikat. A kocsi elindult. Én pedig ott hagytam a házat, amiben felnőttem, a bátyámat Kevin-t és a legjobb barátaimat Vivi-t, Polly-t és Fanni-t. Ott hagytam az egész életem