Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

2.rész

2012.06.26

Vivi a Hachiko szobornál várt rám. Amint megláttam elkezdtem futni felé, ő pedig felém. Amikor összeértünk átöleltem őt. Besétáltunk a parkba és leültünk az egyik padra.

-         Mi a baj? Bella?

-         Költözünk!

-         Mi?

-         Költözünk.

-         Hova? És miért? Mikor?

-         Osaka-ban, mert apám új munkát kapott. Holnap, megyünk.

-         És… velünk mi lesz?

-         Hát… azt hiszem semmi.

-         Semmi? Ennyi volt?

-         Hát neten meg telon tarthatjuk a kapcsolatot, de az nem ugyan az.

-         Hát nem.

Szomorúan néztünk magunk elé. Így, ilyen hülyemódon kell véget érnie a barátságunknak? Szorosan átöleltem, de ő megfogta a kezem. 

-         Figyelj! Ha ez az utolsó közös napunk ne sírjunk! Érezzük jól magunkat!

-         Igazad van! – ugrottam fel

-         De… mit csináljunk? – néztem rá

-         Menyünk moziba.

-         Jó!

Bevágtatunk a városba és meg sem álltunk a moziig. Úgy éreztem, semmisem állíthat meg, hogy ezt a napot a barátnőmmel töltsem. A moziban egy horror film ment, arra ültünk be.  Végig nevettük az egészet, a többi ember meg végig pisszeget nekünk, de mi mit sem törődtünk vele. Olyan jó volt az egész napunk, a mozi, a nevetés, a popcorn, minden, de a fejünk felett végig ott lebegett a búcsú. Este Vivi haza kísért, megálltunk házunk előtt és egymásra néztünk. Mind a ketten mosolyogtunk, de szinte egyszerre gördült le az arcunkon egy-egy könnycsepp.   

-         Hiányozni fogsz. – suttogta

-         Te is, soha nem lesz olyan jó barátnőm, mint te!

-         Dehogy nem! – törölte le a könnycseppet az arcomról

-         Nem! – tiltakoztam

-         Szeretlek.

-         Én is téged, nagyon!

Átöleltük egymást, jó szorosan. Utoljára. A búcsúzás olyan fájdalmas volt, a szívem szakadt meg. Bementem a lakásunkba, úgy, hogy ő nem látta, de végig néztem azt, ahogyan Vivi elment. Nem akartam elengedni őt. Felrohantam a szobámba és bele vetettem magam az ágyamba, arcomat a párnámba temettem. Majd szép lassan álomba sírtam magam.