Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

1.rész

2012.06.26

Fél hét, egy hosszú nap után ilyen későn értem haza. Egész nap a suliban unatkoztam, aztán beültem a barátaimmal a pékhez egy pár falatra. Amikor haza értem anya és apa a konyhában beszélgettek. Valami komoly lehetet, mert anyukám nagyon szomorú volt, vett egy mély levegőt és könnyes szemekkel apámra nézet. Apa arca nagyon komor volt. Egy pillanatra megálltam és őket néztem, majd megráztam a fejem és felrohantam a lépcsőn, szobámba. Ledobtam a táskám a sarokba és kinyúltam. Másnap reggel, végre eljött a szombat reggel. Az egész nap az enyém volt, csak az enyém! Kiugrottam az ágyamból és elkezdtem öltözni. Gyorsan felhúztam a farmerom, felvettem a kedvenc Green Day-es pólóm és egy fehér kapucnis pulcsim, meleg volt úgy, hogy még csak össze sem húztam. Felkaptam a telóm és lerohantam a lépcsőn.

-         Sziasztok, elmentem! – épp kimentem volna az ajtón, amikor anya utánam szólt

-         Bella! – szólt anya

-         Igen? – néztem vissza

-         Kérlek, gyere vissza. Beszélnünk kell. – szomorúnak tűnt

Nem szóltam egy szót sem, csak csöndben becsuktam az ajtót és bementem a konyhába. Körbenéztem és megláttam a bátyámat, Kevin-t ülni az asztalnál. Már 22 éves és nem is velünk lakik, ha ő is itt van, biztos fontos dologról van szó. Kihúztam a széket és leültem.

-         Hallgatlak. – néztem anyára

-         Tudod, a dolgok múlandók… - szólt keserűen anya

-         Jesszus, ki halt meg?! – hüledeztem

-         Senki! – szólt a bátyám

-         Akkor?

-         Apád… kapott egy új munkát…

-         És?

-         Osakában

-         Hol?

-         Mi van nem tanulsz föcit?! – szólt be Kevin

-         Fogd be! – kiáltottam

-         Akkor most, hogy lesz? Mi lesz? – néztem kétségbe esve anyára

-         Költözünk…

-         Mi? Ne, anya ne! Kérlek… itt van az életem! Nem szakíthatsz ki az életemből!

-         Kicsim, sajnálom. Nem tehetünk mást.

-         És… most mi tegyek? Mit akarsz, mi legyen?

-         Búcsúzz el a barátaidtól, vasárnap indulunk.

-         Rendben. – felálltam és dühömben kirohantam

Feltéptem az ajtót és kivágtattam. Egy világ dőlt össze bennem. Egy perc alatt elvesztek mindent, mindent, amit szeretek. Ez ijesztő. Dühösen trappoltam végig az utcán, elővettem a telóm és felhívtam a legjobb barátnőmet. Kicsöngött és megint, minden egyes csörgéssel idegesebb lettem. Majd mielőtt még letettem volna felvette.  

-         Hallo? – szólt egy kedves hang

-         Vivi! Beszélnünk kell!

-         Ma a baj? Bella, történt valami?!

-         Találkozzunk a Hachiko szobornál!

-         Oké. Mikor?

-         Most!