17.rész
A csöndet csak a mi lépteink és lihegésünk törte meg. A növények suhogtak ahogyan elmentünk mellettük, a sárkány üvöltésétől a vér is bele fagyott az emberben. Majd váratlanul megálltam a futásban, meredten álltam a hatalmas vörös fenevad előtt, 10 méterre.
- Tényleg nagyobb nála…
- Mio! – állt mellém Kanzuki
- Kérlek vigyáz magadra!
Bólintottam és már emeltem is az íjam, megcéloztam a sárkány homlokát és lőttem. Egyenesen a homloka közepére érte a lövés, de nem sokat segített, sőt ettől csak még dühösebb lett, hatalmas lépéseivel elkezdett felém jönni. A többiek mind elmenekültek , de én meg mozdulni sem mertem csak álltam és vártam, hogy az a hatalmas szörnyeteg széttépjen. Már majdnem elért hozzám amikor egy másik sárkány hangja megállította, én és a vörös sárkány is felnéztünk az égre és meg pillantottam, az én fekete démonomat. A vörös sárkányhoz képest kicsi volt, de mégis elszántan repült felénk, mire észbe kaptam már neki is ment a vörös dögnek. A két sárkány félelmet nem ismerve küzdöttek egymással, még sosem láttam ehhez foghatót, a két sárkány karmolta harapta egymást ahol csak érte. A vörös sárkány véres és nagyon fájdalmas csapásokat mért a kis fekete sárkányra aki hősiesen tűrte az összes támadást. Akárhányszor döntötték fel mindig felállt. Gackt nagy szárnycsapásokkal felszállt a másik sárkány pedig utána, a harc immár az égen folytatódott. Egy vörös és egy fekete fénycsóva cikázott az égen. Én csak álltam és nagy, könnyes szemekkel néztem őket.
- Mio! Mio jól vagy?! – rohant oda hozzám Kanzuki és a többiek
Nem válaszoltam
- Hogy kerül ez a másik sárkány ide? – kérdezte az egyik vadász
- Nem számít úgy is mindjárt kinyírják egymást… - válaszolt hűvösen Kanzuki
- Nem! Nem! – sírtam
- Mio ma baj?
- Te ezt nem érted! – üvöltöttem sírva
Abban a pillanatban amikor vissza néztem az égre a vörös szörnyeteg egy végzetes és véres csapást mért a fekete sárkányra ami már nem bírta tovább és a mélybe zuhant.
- NEEEEEEEEEEEE! – sikítottam és elkezdtem futni arra a merre a sárkányom zuhant
A többiek futottak volna utánam de Kanzuki rájuk szólt:
- Állj! Ti törődjetek a vörössel! – és ezzel az összes vadász elindult a másik irányba
Rohantam ahogy csak bírtam, aztán megálltam és a látványtól sírógörcsöt kaptam. A fekte démon ott feküdt az összetört fák és leszakított ágak között. Mozdulatlan volt, lélegezni is csak alig lélegzet, a teste tele volt vágásokkal és sebekkel amikből ömlött a vér. A sírástól alig kaptam levegőt, gyorsan oda rohantam hozzá és a kezemet a testére tettem.
- Gackt! Gackt! Élsz még?! Hallod! Kérlek… - és szólongattam őt
- Mio…? – emelte fel nehezen a fejét és nézet rám kábán
- Gackt! – odarohantam hozzá és átöletem a fekete sárkány fejét
- Mio… jól vagy?
- Hogy én?! Istenem! Annyira sajnálom az én hibám, csak az enyém! Te csak engem védtél és most… - sírtam
- Bármitől megvédenélek…
Nem válaszoltam csak nagy kisírt szemekkel néztem rá
- Mio… te sírsz miattam?
- Persze, hogy sírok!
A hátunk mögül egy fájdalmas sárkányüvöltést hallottam, a vörös sárkányt legyőzték a többiek és ide fognak jönni.
